Míg ugyan a Kormány 2012. év végén nagyon határozottan foglalt állást, hogy az adóamnesztiák kora lejárt, január végén került kiadásra az a kormányrendelet, amely meghatározza a Stabilitási Megtakarítási Számlák egyes részszabályait, szentesítve ezáltal az újabb fordulós adóamnesztiát. Miután pár banki részletszabály is kidolgozásra került, márciustól újra lehetőség nyílt külföldön rekedt „forró pénzek” hazahozatalára.
Jó-e az adóamnesztia?
Ezen új lehetőség értékelésekor tisztában kell azzal lennünk, hogy az adóamnesztia nem egy ördögtől való jelenség. Az elmúlt évtizedben számos fejlett ország élt az adóamnesztia lehetőségével, így, többek között, Németország, Belgium és Olaszország is. Külön kiemelendő, hogy például az Egyesült Államokban 1982 óta számos adóamnesztia-rendelkezés látott napvilágot. Az adóamnesztiák nyilvánvaló célja, hogy – általában egy kedvezményes kulccsal – olyan vagyonokat vonjanak a hazai adóztatás alá, amelyek amnesztia hiányában valószínűleg rejtve maradnának. Ezen túlmenően az adóamnesztiák sokszor fiskális célokat is szolgálnak: kifejezetten alkalmasak lehetnek arra, hogy forrásokat vonjanak be az államadósság finanszírozására. Más megközelítésből, értelemszerűen, számos ellenérv hozható fel az adóamnesztiákkal szemben. A leggyakoribb ezek közül, hogy az amnesztia közvetetten a prudens és jövedelmüket teljes körűen bevalló adóalanyokat sújtja – hiszen a jogkövető magatartást hátrányosabb adóteherrel sújtja, mint az eltitkolt jövedelem felfedését.
És annak magyar változatai…?
Számos kommentár kiemeli, hogy egy adóamnesztia akkor lehet csak sikeres, ha az adóalany meg lehet győződve: vagy az amnesztia ideje alatt hazahozza és leadózza a külföldön elrejtett pénzeszközeit, vagy ettől a lehetőségtől örökre elesik, ráadásul ezt követően szigorú ellenőrzésekre és szankciókra számíthat. Ebben a tekintetben sajnos a magyar adóamnesztiák rendszere mindenképpen elégtelen osztályzatot kell, hogy kapjon. 2009 óta ugyanis folyamatosan hatályban van valamilyen amnesztiajellegű rendelkezés, ráadásul ezen, pénz-hazahozatali lehetőségek köre egyre tágul. A történet 2009 januárjában kezdődött, amikor az adóalanyok, állampapírba való befektetési kötelezettséggel és nevüket az adóhatóság előtt felvállalva hozhattak haza kedvező adózással pénzeszközöket külföldi számláikról. Míg az eredeti tervek szerint az amnesztia csupán fél évet élt volna, az fokozatosan, 2010. év végéig meghosszabbításra került, ráadásul a befektetési kötelezettség is kikerült a törvényből. Ha valaki esetleg úgy döntött, hogy mégsem él ezzel a kivételes lehetőséggel, nem veszített semmit, hiszen 2011 januárjától egy újabb és még kedvezőbb csomaggal kínálta meg a kormányzat a külföldön pénzt rejtegetőket. Innentől immár anonimmá vált a külföldi pénzek hazahozatala, azaz az adóhatóság nem szerezhetett tudomást, hogy név szerint kik állnak a külföldről hazahozott pénzek mögött. Mi több, egy évközi módosítással azon eszközök köre tovább bővült, amelyekre az amnesztia kiterjedt.
Bár ez a lehetőség 2012 végén bezárult, a Stabilitási Megtakarítási Számla koncepciójának elfogadásával a Parlament ismét egy adóamnesztiát fogadott el, ráadásul még eggyel lejjebb tolta a lécet. A Stabilitási Megtakarítási Számla hatályba lépésével immár akár adófizetési kötelezettség nélkül is hazahozhatóak külföldről vagyonelemek, függően egy öt éves befektetési kötelezettség bevállalásától. Támadhatóvá teszi az intézkedési csomagot az is, hogy a lehetőség nem csupán múltban keletkezett vagyoni eszközökre terjed ki, hanem akár újonnan keletkező jövedelmekre is. Így például nincs kizárva, hogy valaki akár most, 2013 januárjában úgy vegye fel egy jövedelmet, hogy azt a Stabilitási Megtakarítási Számlára utaltatja. Egy ilyen esetben a jövedelemmel kapcsolatos összes adófizetési kötelezettség, ideértve a személyijövedelemadó- és társadalombiztosításijárulék-terheket, gond nélkül elkerülhető, egyedül csak a jövedelmet kell öt évig a számlán tartani és befektetni. Értelemszerűen egy ilyen lehetőség visszaélések melegágyává válhat.
Mi a tanulság?
Mit tanulhattunk az elmúlt évek amnesztiajellegű jogalkotásából? Egyrészt azt, hogy valóban nem éri meg jogkövető adózónak lenni. Másrészt azt, hogy nem érdemes egy közepesen jó lehetőséget elfogadni, annál úgyis egy még kedvezőbb pénz-hazahozatali forma érkezik. Meg azt is, hogy puszta költségvetési érdekek továbbra is erősebbek egyes jogállami értékek megőrzésénél. Nem kétséges, hogy mindezen indokok miatt az adóamnesztia jellegű intézkedések várhatóan nem fogják emelni a közismerten egyébként sem túl magas magyar adózói adómorált.
