Az MNB múlt heti bejelentése nyomán nyilvánvalóvá vált a kormányzati elképzelés: az alig két éve hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv zálogjogi szabályai felülvizsgálatra szorulnak. Mindez eredménye annak, hogy az új zálogjogi szabályok némelyikére láthatóan negatívan reagált a hitelezési piac, ellentételezésként viszont az új szabályoknak nincs észlelhetően pozitív hatása.
A Ptk. 2014-es módosítása során olyan zálogjogi szabályok megalkotása volt a cél, amelyek segítségével a piaci szereplők gyorsabban és költséghatékonyabban képesek finanszírozáshoz jutni. Igény volt a szereplők közötti egyensúly megteremtésére is: egyrészről hatékony biztosítékot nyújtani a hitelezőnek, másrészről megfelelő védelmet kínálni az adósoknak.
A fenti célt az új Ptk. számos eszközzel kívánta megvalósítani. Régi zálogfajták eltűntek, gyökeresen eltérő alapra helyeződött a zálogtárgyak nyilvántartási rendszere, arról nem is beszélve, hogy az új szabályok a Ptk. rendszerében is teljesen megváltozott helyet kaptak. A változások azonban a hitelezési tranzakciók szempontjából inkább visszalépést jelentettek.
Megszűnt a vagyont terhelő zálogjog
A vagyont terhelő zálog a vállalati hitelügyletekben általánosan alkalmazott biztosíték volt. Nagy előnye, hogy az adós teljes vagyonát, vagy annak a hitelező által kiválasztott, jól elkülöníthető részét terhelte anélkül, hogy a megterhelt vagyontárgyakat egyenként kellett volna lajstromozni. A hitelnyújtó a záloggal terhelt vagyon összértékét vehette figyelembe, majd egy esetleges érvényesítés során kiválaszthatta az általa legértékesebbnek és legpiacképesebbnek tartott vagyontárgyakat, amelyek értékesítéséből származó bevételből elégíthette ki a követelését.
Ezt a hatékony és rugalmas biztosítékot szüntette meg az új Ptk. anélkül, hogy azt helyettesítő zálogfajtát vezetett volna be. Bár bekerült az új Ptk.-ba a zálogtárgy körülírással való meghatározásának lehetősége, ez azonban a megszűnt zálogfajtát és az arra vonatkozó részletszabályokat nem pótolja. Míg a vagyont terhelő zálog esetében pontosan tudta a hitelnyújtó, hogy milyen biztosítékot alapított és azt hogyan hajthatja végre, ez a körülírás esetén nem mondható el. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a vagyont terhelő zálogjoggal szemben a körülírással történő meghatározott zálogtárgyon alapított zálogjogot sem a külföldi jogrendszerek, sem a nemzetközi hitelezési gyakorlat nem ismeri.
A közhitelesség feláldozása a nyilvánosság oltárán
A biztosítékok adminisztrációjának megkönnyítése, gyorsítása és költséghatékonyabbá tétele érdekében az új Ptk. a közhiteles zálogjogi nyilvántartás helyett egy új hitelbiztosítéki nyilvántartási rendszert vezetett be. Fontos szempontot jelentett, hogy a nyilván nem tartott ingók, követelések és jogok tekintetében is legyen egy olyan adatbázis, amely képet adhat egy adós hitelezője számára az adós vagyonának megterhelhetőségéről, amely így a forgalom nagyobb biztonságát szolgálja. Az új nyilvántartásban szereplő adatok megtekintéséhez nem szükséges egyedi jogosultság és az a zálogjogon kívül egyéb bejegyzéseket (tulajdonjog fenntartással történő eladás ténye, faktoring, lízing) is tartalmaz, ami már önmagában is több, mint amit a zálogjogi nyilvántartás nyújtott.
Az új rendszer ugyan nyilvános, azonban nem közhiteles. A tapasztalatok szerint a közhitelesség hiánya bizonytalanságot eredményez, mivel a rendszerbe történő regisztrációt követően bárki bejegyzést (módosítást, törlést) végezhet a nyilvántartásban, így a hitelezők nem lehetnek bizonyosak abban, hogy az általuk megterhelni kívánt vagyontárgy valóban nem lett-e korábban megterhelve, illetve a bejegyzett zálogjogukat a későbbiekben nem törlik-e a nyilvántartásból. Ez lehetőséget ad egy másik hitelezőnek, hogy jóhiszeműen alapítson akár első ranghelyű zálogjogot, ami a hitelezők közötti vitás helyzethez vezet. Ennek elkerülése érdekében a hitelezőknek állandó monitoring rendszert kell fenntartaniuk, ami végső soron az adminisztráció könnyítésére vonatkozó célt hiúsítja meg.
Az önálló zálogjog is a reform áldozata lett
Az önálló zálogjog használata a jelzáloglevelek kibocsátásának és ezáltal a jelzáloghitelezés rendszerének az alapját jelentette. A követeléstől függetlenül történő alapíthatósága és átruházhatósága miatt az önálló jelzálogjog a jelzáloghitelt nyújtó kereskedelmi bankok és az őket refinanszírozó jelzálog hitelintézetek alapvető biztosítékaként szolgált.
Az önálló zálogjog szintén az új Ptk. áldozatává vált. Az ez által okozott hiányt a jogalkotó egy új eszközzel, a különvált zálogjog intézményével kívánta orvosolni. Ez utóbbi azonban nem egy egyedi zálogfajta, hanem csak egy jogtechnikai módszer a zálogjog és az annak alapjául szolgáló követelés elválasztására. A különvált zálogjog gyakorlati alkalmazásának korlátját jelenti az is, hogy az csak egy alkalommal, biztosítéki célból ruházható át. Ez komoly hiányosság a jelzáloghitelezés szempontjából.
Merre tovább?
Az új Ptk. hatályba lépése olyan horderejű változást jelentett, amely értékelésekor óvakodni kell az elhamarkodott lépésektől. Ugyanakkor az elmúlt két év rámutatott azon gyakorlati hiányosságokra, amelyek miatt indokoltnak tűnnek bizonyos változtatások. Ezek közé tartozik egyes megszüntetett zálogfajták visszaépítése a rendszerbe. Másrészről megfontolandó a nyilvántartási rendszer felülvizsgálata azzal a céllal, hogy az úgy tudja megteremteni a közhitelességet, hogy közben a hozzáférhetőséget nem korlátozza.
Végső soron a tét nem kicsi: a hatékony hitelezés újbóli beindulása a gazdaság fejlődési pályára állításának egy nagyon lényeges eleme, amelyhez elengedhetetlen egy hitelezést segítő zálogjogi rendszer.
