Svájc a napokban jelentette be, hogy csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi adóügyi együttműködést szabályozó többoldalú egyezményéhez, amellyel arra kötelezi magát, hogy a jövőben adózással kapcsolatos információk átadásával együttműködik majd a többi részes állam adóhatóságaival.
Ezzel szinte párhuzamosan, a közelmúltban írták alá a parlament jóváhagyására váró svájci-magyar kétoldalú adóegyezményt is, amely lehetővé teszi a két ország közötti információcserét – a magyar adóhatóság így akár a magyar adózók féltve őrzött svájci banktitkaihoz is hozzáférhet –, automatikus vagy adatgyűjtési célú lekérdezésekre azonban nincs mód.
A többoldalú eljárási egyezmény és a kétoldalú kettősadóztatási egyezmények céljaiban vannak átfedések, de alapvetően nincsenek közvetlen hatással egymásra.
Az OECD többoldalú egyezménye egy ernyő-egyezményként fogható fel, amelynek égisze alatt a csatlakozott országok az együttműködés különböző fokozataiban, variációiban állapodhatnak meg. Célja, hogy platformot adjon ahhoz, hogy a tagállamok adóügyi együttműködéseikben a szokásosnál lényegesen szélesebb eszköztárat használhassanak. Adóhatóságaik az adónemek széles körét érintően cserélhetnek egymással információt kifejezett kérésre, spontán vagy meghatározott esetekben akár automatikusan is. Ezen túlmenően pedig akár párhuzamos és közös adóvizsgálatokat is lefolytathatnak.
Az egyezmény éppen a többoldalúsága és a már csatlakozott országok száma miatt különleges, ezért nagyobb hosszú távú „fejlődési potenciál" is lehet benne a jövőre nézve, mint az információcserét ugyancsak szabályozó kétoldalú adóegyezményekben.
Utóbbiak jellemzően éppen az OECD, illetve az ENSZ aktuális, úgynevezett modellegyezményeit követik. Az OECD felmérése szerint a modellegyezmény egy adott változata átlagosan 30 év alatt válik általánosan alkalmazottá, s mire ez megtörténik, az éppen aktuális változat már új fejlődési irányt követ. Ennek oka egyrészről az, hogy az országonként akár 100 feletti – Magyarországon 70 körüli – kétoldalú egyezmény letárgyalása, megkötése és ratifikálása rendkívül sok időt vesz igénybe. Másrészről, az egyes országok nem is törekednek arra, hogy az egyezményeik a modellegyezmény minden – jellemzően néhány évente bekövetkező – frissítése kapcsán aktualizálásra kerüljenek. Ezzel szemben azonban, ha egy állam egy többoldalú együttműködésnek válik tagjává, a változások hatékonyabbak, fókuszáltabbak és hamarabb lezajlanak.
Kisebb „szépséghibája" az OECD többoldalú egyezményének azonban, hogy bár az OECD (és az Európa Tanács) égisze alatt született, nem minden OECD-tagállam csatlakozott hozzá, egyelőre még Magyarország sem, bár esetében is folynak már az előkészületek.
Maga a többoldalú egyezmény már 1988-ban megszületett, de akkor még nem rendelkezett automatikus információcseréről, és nem állt nyitva OECD-n kívüli államok részére. Erre csak az OECD és a G20 nyomására, 2011-ben került sor, azaz a legfrissebb változat mindössze két éve létezik. Mivel leporolása és újrakiadása óta nagyon kevés idő telt el, az OECD többoldalú egyezmény hatékonyságát érdemben értékelni egyelőre nem lehet. Svájc csatlakozása azonban előreláthatóan mérföldkőnek fog bizonyulni az egyezmény jelentőségének és alkalmazottságának tekintetében.
Az OECD többoldalú egyezményének alkalmazását egyébként egy koordináló testület is segíti, amely a jogértelmezés és alkalmazás egységességéért tehet sokat. A kettős adóztatási egyezményeknél éppen egy ilyen "államok feletti" testület hiánya miatt tudják a részes államok adóhatóságai a gyakorlatban rendkívül lelassítani, megnehezíteni az információ tényleges cseréjét.
