Az ún. láncügyletek vizsgálata mindig is az adóhatósági ellenőrzések kiemelt célpontja volt. Az Európai Bíróság pár évvel ezelőtti ítélete sok tekintetben megnehezítette ezen vizsgálatok lefolytatását, ám a közelmúltban az adóhatóság láthatóan újra felvette a kesztyűt és úgy próbál eljárni a láncügyletek szereplőivel szemben, hogy közben az Európai Bíróság próbáját is kiállja.
Láncügyletnek azok, a kereskedelemben egyébként mindennaposan előforduló ügyletek minősülnek, ahol egy-egy termék egymást követően egynél több értékesítés tárgya úgy, hogy a termék elszállítása közvetlenül az első értékesítőtől a végső beszerzőhöz történik. Láncügyletek valamennyi kereskedelmi ágazatban előfordulnak, leggyakrabban a mezőgazdasági termékértékesítések során.
Az adóhatóság gyakorlatában a láncügyletek valamiféle magasabb szervezettséget és konspirációt sejtető ügyleteknek minősülnek és ezért az ilyen jellegű ügyletek vizsgálata az adóellenőrzések kiemelt területe. Ennek sokszor az is oka, hogy megesik: a láncolatban szereplő valamely kereskedő szimplán elfelejti befizetni az általa beszedett áfa összegét. Mivel az áfacsalást elkövető adózók gyorsan kibújnak az adóhatóság ellenőrzési köréből, ezért az adóhatóság rendszeresen ezen számlák befogadóit, illetve a láncban hátrább szereplő, jogszerűen eljáró adózókat vonja tüzetes vizsgálat alá.
Az Európai Bíróság közelmúltban hozott ítéletei rendkívül megnehezítették az adóhatóság dolgát az ilyen, jogszerűen eljáró adózókkal szemben. A hatóságnak ugyanis dupla feltételt kellett bizonyítania az adólevonás megtagadásához: azt, hogy a számlázási láncolatban adócsalás történt és, hogy arról a számlabefogadó tudott vagy kellő körültekintés mellett tudhatott volna. Az Európai Bíróság ítéletei nyomán az adóhatóság számos esetben volt kénytelen visszavonulót fújni. Az utóbbi hónapok ellenőrzési tapasztalatai alapján azonban megállapítható: az adóhatóság megtalálta a kiutat és olyan, új csodafegyvereket fejlesztett ki a láncügyletekben eljáró adózókkal szemben, amelyek adott esetben kiállhatják az Európai Bíróság próbáját is.
Lehetetlen teljesítés
Egyes láncügyletekben az adóhatóság a termék beszerzését ugyan nem vitatja, de kapcsolódó vizsgálatok és egyéb körülmények alapján megállapítja, hogy azt bizonyosan nem a számla kibocsátója teljesítette. Nem teljesítheti például a számla kibocsátója a termékértékesítést, ha a termékkel saját maga nem rendelkezett, az nem volt a tulajdonában, de akkor sem, ha nem rendelkezik a termékértékesítéshez szükséges személyi vagy tárgyi feltételekkel. Az adóhatóság álláspontja szerint ilyen esetben nincs jelentősége a számlát befogadó adózó jóhiszeműségének, hiszen egy, a valóságban meg nem valósult vagy meg nem valósulhatott ügyről, ügyletről kiállított számla értelemszerűen valótlan. Ezáltal könnyen átléphető az az elvárás, mely szerint az adóhatóságnak bizonyítania kellene, hogy a számla befogadója az adócsalásról tudott vagy arról tudnia kellett.
Korábbi eljárásban megállapított „tények”
Az adózás rendjéről szóló törvény tartalmazza azt az alapelvet, mely szerint egy vizsgálattal érintett és már minősített jogviszonyt az adóhatóság egy új vizsgálat során egy másik adózónál nem minősíthet eltérően. Ha tehát a számlakibocsátónál jogerősen lezárult adóhatósági ellenőrzés során az adóhatóság megállapította, hogy a kibocsátó nem valós, fiktív számlákat bocsátott ki, úgy a számla befogadójánál tett vizsgálata során az adóhatóság erre a megállapításra mint tényre hivatkozhat. Ez pedig rendkívül megnehezíti a számla befogadójának a helyzetét, hiszen a számla kibocsátójával szembeni eljárásban félként nem vett részt, így az adóhatóság megállapításaival akkor nem védekezhetett – az ellene indított eljárásban pedig a védekezés lehetősége eleve kizárt.
Ügynökök a láncban
A láncügyletek lényege, hogy az abban részt vevők egymás között termékértékesítést végeznek, még akkor is, ha közöttük közvetlen szállítás nem történik. Az elmúlt időszak ellenőrzési tapasztalatai alapján azonban az adóhatóság hajlamos a láncügyletek fuvarozással nem érintett értékesítéseit ügynöki szolgáltatásokká átminősíteni. Ekkor az ügylet áfakezelése borul, hiszen a feleknek nem termékértékesítésről kellett volna számlát kiállítaniuk, hanem ügynöki szolgáltatásról. Emiatt az adóhatóság a számlabefogadó adólevonási jogát értelemszerűen megtagadja. Ráadásul ez nem jár együtt a számla kibocsátójánál az adóalap csökkenésével, mivel az áfatörvény alapján az adófizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik.
Van tovább?
Várhatóan a pár év múlva megszülető bírósági ítéletek fogják egyértelműen kimondani, hogy az adóhatóság újonnan bevetett fegyverei mennyire állják ki a jogállamiság próbáját. Addig is azonban a vizsgálat alá vont adózóknak célszerű komoly arzenállal felkészülni ezen és az ehhez hasonló támadások visszaverésére. Az ártatlanság, úgy tűnik, már nem elegendő.
