Vállalatfelvásárlási tranzakciók tárgyalásán gyakran hallani jogászokat vitatkozni arról, hogy egy adott kérdésben mi is a jogi szakma által általánosan követett gyakorlat, azaz a piaci standard – amit nem illik megkérdőjelezni, vagy legalábbis az attól való eltérés az alkupozíció rovására megy. Érdemes áttekinteni, hogy hogyan is változtak ezek a piaci standardok, és hol tartunk jelenleg.
Ahonnan indultunk …
A magyar jogi piacra robbanásszerűen hatott a rendszerváltás. Elkezdődött a privatizáció, a jogászok asztalán megjelentek a milliárdos nagyságrendű vállalateladások, és ezzel egyidejűleg megvetették a piacon a lábukat a nagy nemzetközi ügyvédi irodák. Az ilyen körben létrejött, nemzetközi elemeket tartalmazó szerződésekre a magyar Ptk. alapján álló, néhány oldalas adásvételi dokumentáció már nem volt megfelelő. Ennek eredményeként futótűzszerűen elterjedtek a piacon az angolszász mintára kialakított, sokszor 60-80 oldalas szerződések. Ezeket a szerződéseket magyar jogi nyelvezetre nehézkes volt megfelelően átültetni, nem is beszélve arról az értetlenségről, amellyel a magyar jogrendszer védelmezői és alkalmazói álltak hozzá ezekhez a dokumentumokhoz.
Az angolszász szerződéses minták átvételével egyidejűleg az M&A tranzakciók folyamata is átalakult és átvette a nemzetközi gyakorlatban használt modellt: term sheet – átvilágítás – adásvételi szerződés (aláírás/zárás). A jogi átvilágítások kezdetben igen részletesek voltak, amelyek eredményeként több száz oldalas, alapvetően leíró jellegű átvilágítás jelentések születtek. Az átvilágításokat pedig jogászcsoportok hosszú heteken keresztül, ablaktalan szobákban ülve, nagy iratcsomók halmazában végezték, keresvén a tűt a szénakazalban.
… és ahová jutottunk
Mára az angolszász modellt követő szerződések váltak az itthoni M&A tranzakciók alapdokumentumává. Így van ez akkor is, ha a dokumentáció csak magyar nyelven és a magyar jog alapján készül el. Egy magyar jogász sokszor már gyanakodva néz a szerződéstervezetre, ha az nem egy több oldalas definíciós listával indul, vagy nem tartalmaz részletesen kimunkált és jobb híján szavatossági nyilatkozatoknak fordított „representation and warranties” fejezetet. A szerződések azonban az idők során több szempontból is „magyarosításra” kerültek. Az itthoni jogászok megtisztították ezeket a magyar jogban amúgy is szabályozott, felesleges rendelkezésektől. A szerződések összhangba kerültek a magyar kártérítési szabályozással is és olyan koncepciók (mint pl. az „indemnity”) is megtalálták a maguk helyét, amelyek a magyar jogrendszertől idegenek.
Időközben egyszerűsödött az átvilágítások folyamata is, az átnézendő dokumentumok szinte mindig elérhetők digitális formában és az ügyfelek is inkább az ún. „red flag” típusú, csak a legfontosabb kockázatokra figyelmet felhívó riportot részesítik előnyben.
Nem utolsó sorban a magyar a bíróságok is alkalmazkodtak az angolszász szerződések gyakorlatához és egyre több precedens értékű ítélet születik, amely már az ilyen típusú dokumentumokon alapul.
És mi ma a „market standard”?
Mindamellett, hogy elfogadottá váltak az angolszász típusú szerződések, a market standardok időről időre, az M&A piac körülményeinek megfelelően változnak.
A mostanihoz hasonló, forrásokkal telített, aktív felvásárlási piacon értelemszerűen az eladók kerülnek előnyösebb alkupozícióba. Ez nem meglepő módon a vevő szerződéses védelmének a lazulását jelenti. Régebben például az eladó csak nagyon erős helyzetben tudta elfogadtatni, hogy az általa az adatszobában elhelyezett dokumentumok mind „feltárt információnak” minősüljenek – ami viszont a mai viszonyok között már egyre inkább elfogadott. Korábban bevett kompromisszum volt az úgynevezett „feltáró levél” (disclosure letter), amely csak bizonyos specifikus, ott leírt ügyek tekintetében korlátozta az eladó felelősségét. Mostanában egyre kevesebbszer találkozunk tranzakciókban ezzel a koncepcióval. Ezzel egyidejűleg lejjebb csúsztak az eladó felelősségének összegszerű és időbeli határai is. Míg pár évvel ezelőtt a teljes vételár mint felső felelősségi határ gyakran „átment” a szerződésen, addig ma már ez szinte elfogadhatatlan lenne az eladó részéről.
Merre tovább?
Láthatóan a „piaci standard” fogalma nem egy állandó, hanem folyamatosan változó koncepció. Nehéz előre megjósolni, hogy néhány év vagy évtized múlva mi is lesz piaci standardnak minősíthető. Egy dolog azonban bizonyos, a jogi technológia fejlődése, valamint a ránk zúduló, egyre nagyobb információhalmaz mindenképpen jelentős hatással lesz arra, hogy tíz év múlva a jogászok miről fognak vitatkozni egy vállalatfelvásárlás során.
