A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra... Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpontok lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
Adómentesség mint vonzerő
Korábban a kedvező vagy akár adómentes jövedelemszerzési lehetőségeket biztosító adórendszerekről mindenkinek az olyan klasszikus adóparadicsomok ugrottak be, mint a Seychelles-, a Brit Virgin- vagy a Kajmán-szigetek. Az itteni adókedvezmények igénybevételét azonban az EU, az USA, továbbá az adóelkerülés megakadályozásával foglalkozó nemzetközi szervezetek is (mint az OECD) egyre jobban igyekeznek visszaszorítani.
Ezzel párhuzamosan olyan uniós és más fejlett, keleti országok (mint például Izrael), amelyek semmiképpen sem nevezhetők elszegényedett országoknak, elkezdtek rendkívüli adókedvezményeket bevezetni a magánszemélyek részére. Ezek az országok a gazdaságuk fellendítésének egyik eszközeként tekintenek a jómódú, tőkeerős, külföldi magánszemélyek bevonzására. A cél az, hogy a kedvező adórendszer nem csak turistaként, hanem hosszabb távra, akár évekre is ott tartsa ezeket a személyeket a napsütötte országban, hogy ott költsék el a keresetüket, ott fektessenek be, ezzel segítve a helyi gazdaságot.
Spanyolország, Portugália, Izrael: nem csak a tengerpart miatt...
Portugália és Izrael bevezette az ún. „nem állandó lakos” („non-habitual resident”) adózási kategóriáját. Ezt a kedvezményes adózásra jogosító státuszt azok a személyek szerezhetik meg, akik úgy költöznek az országba és szereznek ott helyi adóügyi illetőséget, hogy a megelőző tíz évben nem rendelkeztek ilyennel. A kedvezmény lényege, hogy a nem állandó lakosnak minősülő, portugál, illetve izraeli adóügyi illetőségűvé váló személyeknek a státusz megszerzését követő 10 évig nem kell adót fizetniük a külföldi forrásból származó jövedelmeik, így például a külföldi cégeikből származó osztalék vagy árfolyamnyereség után.
A Spanyolországban bevezetett rendszer is lényegében a portugál, illetve izraeli mintát követi. Itt a „Beckham-törvény” néven elhíresült szabály az, amely biztosítja a korábban külföldi illetőségű személyek kedvező adózását. Eszerint azoknak, akik munkaszerződés alapján vagy igazgatói pozíció ellátása érdekében költöznek Spanyolországba és lesznek ottani illetőségűek, nem kell a külföldi forrásból származó jövedelmük után adót fizetniük. Így ezek a személyek mentesülnek többek között a Spanyolországon kívüli cégekből kapott osztalék, árfolyamnyereség után fizetendő spanyol adó alól.
A banánhéjak, amin el lehet csúszni
Az adómentességnek azonban van pár feltétele. Egyrészt elengedhetetlen, hogy a magánszemély tényleges adóügyi illetőséget szerezzen a kedvezményt biztosító országok valamelyikében. Bár alapvetően az adott ország nemzeti jogszabályai, valamint a két ország közötti kettős adóztatási egyezmények határozzák meg, hogy egy személy mikor tekinthető az adott országban adózási illetőségűnek, annyi bizonyos, hogy pár hónapnyi kinn tartózkodás vagy pusztán a lakóhely-nyilvántartási adatok módosítása nem elegendő az illetőség megváltoztatásához.
Másrészt a nemzetközi jog szabályai nem csak a magánszemély adóügyi illetősége szerinti országnak, hanem az ún. forrásországoknak is biztosítanak adóztatási jogot (azaz annak az országnak, ahonnan a jövedelmet, osztalékot utalják). Így például hiába költözik ki egy magyar magánszemély Spanyolországba vagy Portugáliába, a magyar cégéből felvett osztalékjövedelmet továbbra is 15% magyar forrásadó terheli. Ha azonban úgy alakul, hogy honfitársunk megtakarításai egy máltai vagy angol társaságban halmozódtak fel, úgy ez a jövedelem a kiköltözést követően adómentesen kivonható.
