címke: vállalatfelvásárlás

Vállalatfelvásárlási tranzakciók tárgyalásán gyakran hallani jogászokat vitatkozni arról, hogy egy adott kérdésben mi is a jogi szakma által általánosan követett gyakorlat, azaz a piaci standard – amit nem illik megkérdőjelezni, vagy legalábbis az attól való eltérés az alkupozíció rovására megy. Érdemes áttekinteni, hogy hogyan is változtak ezek a piaci standardok, és hol tartunk jelenleg.

Angolszász vállalati modellek mintájára magánvállalatok körében nálunk is egyre jobban elterjedt a vételi opció biztosítása a cég vezetője vagy vezetői számára. Míg az opció egyrészt motiválja a vezetőt a társaság értékének növelésére, addig - annak lehívását követően - a részére lehetőséget biztosít a tulajdonosi döntésekben való részvételre is. Az opció itthoni szabályozása azonban számos olyan adózási buktatót rejt magában, amelyekkel nem árt tisztában lenni opciós programok megalkotásakor.

A tapasztalatok szerint egyre több családi vállalkozás érik meg az eladásra. Oka ennek egyrészt a kedvező befektetői környezet, de másrészt az is, hogy esetenként nehézségekbe ütközik a vállalkozások új generációra történő átörökítése. Nagyon nem mindegy azonban ilyenkor, hogy a tulajdonosok milyen adózási feltételek mellett tudják értékesíteni cégüket. Míg adott esetben az értékesítés adómentessé tehető, addig máskor akár 34,5%-os adóteherrel is szembesülhet a vállalkozásából kilépő magánszemély.

Az elmúlt évek tőkepiaci slágerének a részben vagy egészben állami pénzből finanszírozott kockázati tőkealapok bizonyultak. Míg először a Jeremie-alapok öntötték négy egymás utáni körben a piacra a tőkét, a forrás-kihelyezési időszak lezárultával megjelent a piacon az első tisztán állami kockázati tőkebefektető is. A palettát pedig idéntől bővíteni fogják újabb, EU-s pénzzel gazdálkodó kockázati tőke alapok, valamint egy, a későbbi tőzsdére lépésre érdemesnek tűnő vállalkozásokat segítő állami finanszírozású tőkealap is.

A pár évvel ezelőtt hatályba lépett Ptk. kiszélesítette a társaságok autonómiáját, a cégek bátran formálhatják saját képükre belső szervezetüket és működésüket. Ugyanakkor megmaradt számos, kevesek által ismert merev, társasági jogi szabály, amelyben való figyelmetlenség komoly jogi és anyagi következményekkel járhat.

Az immár több mint két éve hatályba lépett „új” Ptk. lehetővé tette, hogy a vállalkozások saját képükre formálják szervezetüket és működésük szabályait. A tálcán kínált lehetőség pedig meg is ragadta a jogászok fantáziáját. Olyan extrém ötletek repkedtek a levegőben, mint például, hogy kft. is bocsásson ki részvényt vagy más, tagsági jogot megtestesítő értékpapírt. A cégbíróságok azonban hamar lehűtötték a kedélyeket és kialakították az ún. „státuszszabályok” kategóriáját: a jogszabály rugalmassága ellenére sem lehet eltérni azon szabályoktól, amelyek egy társasági forma jellegadó sajátosságát képezik.

Határon átnyúló vállalatfelvásárlási ügyletekben vagy szerződéses kapcsolatokban gyakran merül fel az irányadó jog kérdése. Ilyenkor – akár valamely szerződő fél angol illetősége, akár az angolszász szerződéses dokumentáció elterjedtsége miatt – a választás gyakran az angol jogra esik. Nem árt ezért átlátni, milyen különbséget jelenthet a felek helyzetében ha a magyar jog helyett az angolt választják – például egy vállalatfelvásárlás dokumentálása során.

Míg az osztalék egy örömteli folyamatnak, a nyereséges működésnek az eredménye, addig az osztalékfizetésre vonatkozó korlátok és nehézségek már eddig is számos bosszúságra adtak alapot. Különösen körülményes az osztalék kezelése a vállalatfelvásárlások során; a vevőnek és az eladónak speciális technikákat kell kidolgozniuk az osztalékok egymás közötti megosztására.